Raducmix.hu

Cégbemutató

A Raduc Mix Tűzvédelmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t 25 éves hivatásos tűzoltói szakmai múlt után 2001-ben hozta létre Czudar László, aki egyben a cég tulajdonosa és ügyvezetője.

Budapesten a Budafoki út 70. szám alatt kezdtük meg a szolgáltatásunkat. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően 2003. január 17-én létrehoztuk a tűzoltó készülék javító műhelyünket, és bevezetésre került az ISO minőségirányítási rendszer, melyet folyamatosan bővítünk.

A tűzvédelem mellett megkezdtük a munkavédelmi tevékenységünket, így komplex szolgáltatást tudtunk nyújtani az ügyfeleinknek. 2006. október 2.-tól regisztráltattuk az oktatásszervezői tevékenységünket, ennek megfelelően végezhetjük a tűzvédelmi szakvizsgáztatást.

„Az eltelt évek óta a Raduc Mix Tűzvédelmi Kft. igazi családi Kft.-vá nőtte ki magát, hiszen feleségem Czudar Lászlóné (Viktor Klára) gazdasági vezető, illetve két fiam Ifj. Czudar László és Czudar Tamás, mint műszaki vezetők dolgoznak a Kft.-ben. A tűzoltó készülékek és tüzivíz források ellenőrzését és javítását végző kollégáim hivatásos tűzoltói szolgálatot teljesítő szakembergárdából tevődik össze.

A Raduc Mix Tűzvédelmi Kft. vezetői és dolgozói rendelkeznek minden végzettséggel, és engedéllyel, ami a tevékenységünk végzéséhez szükséges.

2009 Szeptemberében beköltöztünk új telephelyünkre 2030 Érd, Riminyáki út 37/b, ahol minden területen biztosítottak a minőségi munkavégzés feltételei.

2010.-ben a karbantartó műhelyünket tovább fejlesztettük, beüzemelésre kerültek a CO2 töltő, átfejtő, valamint a magasnyomású berendezéseink.”

Czudar László
Ügyvezető

Raducmix.hu

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close